A kínai Tangshant sújtotta a XX. század leghalálosabb földrengése. 1976 július 28-án 242000 ember, a lakosság egynegyede pusztult el.
Svédországban a legmagasabb az egy főre jutó ketchup fogyasztás.
Léteznek olyan sáskafajok, amelyek kifejlett állapotukban mindössze néhány hetet élnek. Előtte viszont 15 évet töltenek a földben lárvaként.
India egyes részein a folyó medrében vörös iszap található. A környéken élő elefántok így rózsaszínben pompáznak, mivel rendszeresen hemperegnek az iszapban, így védekezve az élősködők ellen.
Európa és a volt Szovjetunió tagállamai termelik a világ burgonyatermésének 75%-át. Egy jobb évben Oroszország egymaga adja a világ burgonyatermésének egyharmadát.
Egy úszülött csecsemő feje teszi ki teljes tömegének egynegyedét.
1901-ben az első fizikai Nobel-díjat Wilhelm Conrad Röntgen kapta, az általa - titokzatosságuk miatt - X sugaraknak nevezett felfedezéséért.
A békák csontjaiban is új gyűrűk keletkeznek minden téli alvás során, hasonlóan a fák évgyűrűihez. A tudósok ez alapján meg tudják határozni az állat életkorát.
Az ókori Görögországban egy nő, ha akár csak egyetlen olimpiai versenyszámot is megnézett, halállal lakolt érte.
A McDonald's évente 2500 tonna szezámmagot használ fel az ételeiben.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.