Unaloműzés

Várjuk minden olyan beküldéseiteket a netavision@gmail.com címre, melyek az unalom elleni hasznos elfoglaltságot tud nyújtani, vagy épp kihívás elé állítja az elménket.

Ne maradj le!

2010.09.23. 10:00 Felcser

Csütörtöki rejtvény /A főmufti ítélete/

Élt annak idején Bagdad városában három kádi (mohamedán bíró), akik igencsak kitüntek éles eszükkel, viszont egymással állandóan vitatkoztak, hogy végül is ki közülük a legokosabb. Elunván a vitát, elmentek a főmuftihoz, hogy ebben a vitás kérdésben tegyen köztük igazságot. A főmufti vállalta a döntőbíró szerepét. A három kádit bevezette egy olyan szobába, ahol semmiféle tükröző felület nem volt, majd eléjük rakott öt darab fezt (karima nélküli, bojtos sapka, arab viselet), melyek közül kettőn arany, hármon pedig fekete színű bojt volt, és így szólt:
- Én most bekötöm mindhármuk szemét, a fejetekre rakok egy-egy fezt, a maradék kettőt eldugom, majd leveszem a szemetekről a kötést. Ezt követően magatokra hagylak benneteket. és aki ezek után elsőként mondja meg, hogy milyen színű bojtos fez van a saját fején, hármótok közül az a legokosabb.
A főmufti ekkép is cselekedett, mégpedig a három fekete bojtos fezt rakta a fejükre, míg a maradék kettőt, tehát az arany bojtosakat pedig eldugta. Ezzel magára hagyta a három kádit, akik egy ideig szótlanul figyelték egymást, majd az egyik hirtelen megszólalt:
- Rajtam fekete bojtos fez van!
Kérdés: hogyan okoskodott a ‘legokosabb” kádi?

 

Múltheti rejtvényünk A három istenség megoldás:

Balra ül a bölcsesség, középen a hazugság, jobbra pedig az igazság istene. A bal oldali isten nem lehet az igazság istene, mert akkor nem mondaná a középsőről, hogy ő az
igazság istene. A középső sem lehet az igazság istene, mert akkor önmagáról nem mondott igazat. Tehát a jobb oldali az igazság istene. Akkor viszont igazat mondott, tehát a középső a hazugság istene, így a bal oldali már csak a bölcsesség istene lehet.

Szólj hozzá!

Címkék: logika


A bejegyzés trackback címe:

https://unalomuzes.blog.hu/api/trackback/id/tr92317285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása